Középiskolai tanáromnak köszönhetően az első edzésemre 1998-ban jutottam le. Akkoriban szivárgott ki az osztályban, hogy "kung-fu-zik". Mivel amióta az eszemet tudom érdeklődtem a harcművészetek iránt ezért arra gondoltam, hogy elbeszélgetek vele erről, hiszen fogalmam sem volt róla hogy itthon is lehet ilyesmit tanulni. Mikor megkerestem, csak annyit mondott, hogy majd beszélünk. Türelmesen vártam, és pár hét elteltével azt mondta, hogy délután menjek le a terembe. Akkor tudtam meg, hogy az Északi 7 Csillag Imátkozó Sáska stílus gyakorlója, és itt ismertem meg mesteremet Sifu Kovács Lászlót is, aki a Golden Tigers csapat alapító mestere, majd a stílus egyik magyarországi vezetője is. Izgatottan vártam a következő edzést ahol már magam is részt vehettem, és tanulhattam. 1-2 év elteltével elindultam életem első versenyén is ahol rengeteg tapasztalatot szereztem.

A kezdeti nehézségek nem vették el a kedvem, sőt még több erőt adtak az edzésekhez. A kemény munka egyre közelebb vitt a győzelmekhez, de valahogy nem ezek lettek a legfontosabbak. Voltak jobb és rosszabb pillanataim is, de olyan dolgokat tanultam az út során, amiket nehéz lenne szavakba önteni. Volt szerencsém Lee Kam Wing nagymester szemináriumain, és edzésein is részt venni, amik szintén nagy hatással voltak rám. Az évek során belekostoltam más stílusokba is, és megismerkedtem több nagyszerű edzővel mint Öcsi bácsi (boksz), Németh Sándor Nyiba (az olimpiai birkozó csapat edzője) és a bangkoki muay thai csapat. Mesterem támogatásával 2011-ben nyitottam egy al-iskolát a Golden Tigers égisze alatt, az Arany János utcában.

Eredmények:

  • 2002.04.20. Magyar Bajnokság Light-contact -80kg Felnőtt férfi kategória III.helyezés
  • 2002.04.27. Magyar Bajnokság Light-contact -80kg Felnőtt férfi kategória III.helyezés
  • 2002.02.23. Magyar Bajnokság Lökőkéz +80kg Felnőtt férfi II. helyezés
  • 2002.02.23. Magyar Bajnokság Light-contact -80kg Felnőtt férfi kategória III.helyezés
  • 2002. Európa Bajnokság Light-contact -80kg Felnőtt férfi IV.helyezés
  • 2003.04.05. Magyar Bajnokság Stop-semi contact Egyéni küzdelem I.helyezés
  • 2003.04.05. Magyar Bajnokság Lökőkéz Felnőtt férfi I. helyezés
  • 2003.04.05. Magyar Bajnokság Csapat küzdelem III.helyezés
  • 2003.04.12. Magyar Bajnokság Light-contact -85kg Felnőtt férfi II.helyezés
  • 2003.04.12. Magyar Bajnokság Lökőkéz +80kg Felnőtt férfi I.helyezés
  • 2004.04.25. Magyar Bajnokság Light-contact -80kg Felnőtt férfi II.helyezés
  • 2004.04.25. Magyar Bajnokság Lökőkéz +70kg Felnőtt férfi I.helyezés
  • 2004.05.14-15-16. World Championship Perugia, Italy Light Sanda -75/80kg Felnőtt férfi II. helyezés
  • 2005.05.13-14-15. World Championship Perugia, Italy Light Sanda -75/80kg Felnőtt férfi I. helyezés
  • 2006.06.10. Magyar Bajnokság Light-contact -80kg Felnőtt férfi I.helyezés
  • 2006.07.01. Országos Bajnokság Light-contact -80kg Felnőtt férfi I.helyezés
  • 2006.07.01. Országos Bajnokság Abszolút férfi küzdelem Felnőtt férfi I.helyezés
  • 2007.04.22. Magyar Bajnokság Light-contact -80kg Felnőtt férfi II.helyezés
  • 2007.05.25-26-27. World Championship Perugia, Italy Light sanda -75/80kg Felnőtt férfi II.helyezés
  • 2010.05.02. Országos Bajnokság Sanda -90kg Felnőtt férfi I.helyezés
  • 2010.0514-16. World Championship Perugia, Italy Sanda -85kg Felnőtt férfi I.helyezés