A CHI ÉS A CHI KUNG

A chi (qi) kifejezés levegőt, lélegzetet jelent, de ennél szélesebb és általánosabb értelemmel bír. Nemcsak az emberi testben keringő energiát jelenti, hanem vonatkozhat az egyetemes energia típusára, ennek megnyilvánulására, vagy állapotának kifejezésére is.

A chi az energia, vagy természeti erő, amely betölti a világegyetemet.

A kínaiak felfogása szerint három nagy erő létezik a világegyetemben, ezek az Ég, a Föld és az Ember, melyek mindegyike ugyanannak az energiának a különböző megjelenési formái.Ahárom közül a legfontosabb és legerősebb az Égi chi, amely az univerzum égi testei által (mint a nap, hold, gravitáció) a Földre kifejtett erőkből áll össze. Az ősi időkben a kínaiak úgy hitték, hogy az időjárást is az Égi chi irányítja, így ha fújt a szél, esett az eső, vagy egyéb természeti katasztrófák történtek, az azért volt, hogy az Égi chi ismét egyensúlyba kerülhessen.

A Földi chi az Égi chi hatása és irányítása alatt áll, így például, eső nélkül elpusztulnak a növények, ám ha sok eső esik, a folyók megáradnak, ezzel is hatást fejt ki rájuk. Amikor a Föld chi-je egyensúlyban van, a rajta élő élőlények egészségesen fejlődnek.

Minden természetes dolog, beleértve az embert és az Emberi chi-t is, az Égi és a Földi chi által jön létre, és azok határozzák meg. A Földi chi-n belül minden egyénnek és élőlénynek megvan a maga chi mezője, ami mindig egyensúlyra törekszik, ám ha elveszti ezt az egyensúlyát, akkor megbetegedhet és elpusztulhat.

A kínaiak e három erő közül a legtöbbet az egészséggel és hosszú élettel kapcsolatban az Emberi chi-vel, és annak vizsgálatával foglalkoztak, így ha ma a chi-ről beszélnek, általában az emberi testben áramló chi-t értik alatta.

A chi és az egészség

A kínai gyógyászat felfogása szerint minden egyes belső szervünknek bizonyos mennyiségű chi-re, azaz energiára van szüksége ahhoz, hogy megfelelően működjön. Ezt a bennünk lévő energiát gondolataink, érzéseink, tevékenységeink, az elfogyasztott étel és belélegzett levegő minősége, életstílusunk és bennünket körülvevő környezet mind befolyásolja.

A kínaiak felfedezték, hogy az emberi testben 12 fő, vagy elsődleges, és 8 másodlagos vezeték van, melyeken keresztül a chi áramlik. A 12 fővezeték a végtagokat – kéz- és lábujjakat – a belső szervekkel kötik össze, míg a 8 másodlagos vezeték a testünkben lévő chi eloszlását és keringését szabályozza.

Ha valaki beteg, akkor a chi szintje túl magas (yang), vagy túl alacsony (yin). A chi áramlásának helyreállításához egy kínai orvos vagy gyógynövényeket ír fel, vagy akupunktúrás kezelést javasol. Ezek mellett egy másik lehetőség bizonyos fizikális és mentális gyakorlatok végzése a chi-áramlás beállítására, ez pedig a chi kung.

A chi kung / qi kung a chi fejlesztésének módszertana. Több száz féle chi kung-ot ismerünk, melyeket akár a céljuk alapján is csoportosíthatunk: vallási, orvosi, harcművészeti, stb. Az orvosi chi kung célja az élet meghosszabbítása, illetve az adott egészségügyi problémák energiaszintű kezelése. A harcművészetekben a chi kung gyakorlói rájöttek arra, hogy nem csak testedzést kell gyakorolniuk, hanem a belső alapok felépítését is, melynek része az elme trenírozása, a magas szintű szellemi összpontosítással végzett belső gyakorlatok. Másik célja a harci készségek magasabb szintre fejlesztése, Az izmok növelésével szemben fokozni a chi áramlását, mely révén energiával tölti fel a testét és aktivizálja az elméjét a tai chi gyakorlója.

 Lásd még:

Tai chi chuan – Mi az?

Tai chi története

Tai chi alkalmazása

Fogalmak