FANG YUK TOUNG

luo-guang-yu-19068Fang Yuk Toung

Más fordításokban: Fan Xu Dong, Fan Yu Tung, Fahn Yat Tung. Jimo megye szülötte (Shantung tartomány). Fang Yuk Toung Mester Wong Wing Sang Mester alatt tanult, és hihetetlen képességekkel rendelkezett. Erről tanúskodott beceneve is: „A Mantis küzdelem királya”. Mivel óriási ember volt (150 kg körüli súlya volt), másik neve is volt: „Óriás a Pallossal”, vagy „Legyezős óriás”.

Fang Yuk Toung Mester mindenfelé híres volt a Vashomok-tenyér Kung magas szintű ismeretéről, és ez nagyon híressé tette. Erről a sokfelé ismert történet tanúskodik, amely arról szól, hogy a Mester egy farmer földjén sétált keresztül, amikor is két megvadult bika nekitámadott. Védekezésképpen a Mester megrúgta az egyik bikát, a máikat pedig tenyérrel ütötte meg. Mindkét bika belehalt a hatásos védekezésbe és a farmer nagyon mérges lett. Azonban, amikor Fang Yuk Toung Mester elmondta neki, hogy mi történt, és hogy csak önmagát védte, megbocsátott. Az esemény híre azonban nagyon sokfelé eljutott.

Ennél csak híresebbé vált a Guangxu években (1874-1908), a Qing-dinasztia korában, mert elküldték Szibériába (Oroszország), ahhol egy versenyen vett részt, és legyőzte a bajnok orosz bokszolót. Ez a küzdelem szinte nemzeti hőssé tette, és a becenevét is ekkor kapta. (ebben az időszakban ugyanis Kína külföldi uralom alatt létezett, a Boxer-lázadás is ekkor tört ki).

A Hét Csillag Imádkozó Sáska Hong Kong-i ága feljegyzi, hogy a Mester öt könyvet írt a Shaolin harci mûvészetről és a Tang Lang Quan-ról (Imádkozó Sáska Ököl). Ezt az öt könyvet nevezték az „Eredeti Shaolin” könyveknek. Az egyik könyv a gyógynövényekről, herbalisztikáról szólt, a másodikat a Lor Hon Chi Gung-ról (Lo-Han 18 keze nevû Chi-kung gyakorlat) írta, a további három az imádkozó sáska elveiről és módszereiről szólt. Ezt az öt könyvet késobb kézzel lemásolta Huang Han Xun Mester Hong Kong-ban. A Lor Hon Chi Gung eredeti illusztrációi és a kalligráfiái a későbbi könyvekben kiegészültek fotókkal is. Jon Funk Mester állítása szerint még létezik két eredeti könyv, az egyik Észak-Amerikában, a másik ismeretlen helyen. Huang Han Xun Mester tanítványa, Ho Yun Chung Mester, aki jelenleg Midlandben él (USA), kézzel másolta le az eredeti könyvet.

kung-fu-mester03-19065Annak a tényéről, hogy eredetileg Fang Yuk Toung Mester maga írta volna a könyveket, hosszadalmas vita folyt, mivel a Hét Csillag Imádkozó Sáska különböző ágai szerint Fang Yuk Toung Mester Low Kwang Yu Mester előtti tanítványi nem tanulták az ebben a könyvben leírt Lor Hon Chi-Gung-ot. Szerintük az az igazság, hogy nem Fang Yuk Toung mester tette hozzá a Chi-kung gyakorlatot a stílushoz, hanem ez később Hong Kong-ban történt. Mivel a Kínában létező rendszerekbol hiányzik a gyakorlat, valószínű, hogy Fang Yuk Toung mester sem tanulta ezt ott, és valószínûbb, hogy Low Kwang Yu Mester adta hozzá ezt a gyakorlatot a Hét Csillag Imádkozó Sáska stílushoz. Fang Yuk Toung Mester nagyon gazdag volt, és ezért megengedhette magának, hogy nyíltan oktasson. Nagyon sok tanítványa volt, és közülük többen jutottak el nagyon magas szintre.