Drégelypalánk- 2021. május 15

 

2021. május 15-én már kora reggel esett az eső, de minket nem gátolt meg abban, hogy hiánytalan létszámban megjelenjünk Drégelypalánkon egy kedves kis kúria előtt, ahol az elkövetkező két napot fogjuk tölteni. A lefoglalt hosszúkás parasztház tágas-fás kertjével pont ideális hely egy tai chi instruktorképzés megtartására egy kisebb csapat számára. A hely csöndes, a levegő tiszta, a fák árnyékot biztosítanak az eső utáni nyári erőteljes napsütés elől. Nagymester Kovács László A Chen stílus magyarországi Mestere, a Seven Star Mantis stílus 9. generációs Nagymestere vezette a két napos intenzív felkészítést a több éve kitartóan gyakorló instruktor-aspiránsok számára. Gyakorlást kis pihenés, oldott beszélgetés, viccelődés váltogatott. A nap végére mindenki kellemesen kimerültnek, a tai chi harmónizáló, kiegyensúlyozó energiájával feltöltődve érezte magát. Volt, aki erre a délutánra még párját, s vele kisbabáját is magával hozta, hogy velük együtt élhesse át a két nap minden élményét. A mester gyermekei – akik szintén elkísérték a csapatot a hétvégi táborozásra – játszottak a kisbabával, míg az edzések tartottak, vagy rövid sétát tettek a faluban. Este a közeli vendéglőben vacsoráztunk, ahol bőséges és finom tálakat szolgáltak fel a helyi pincérek. Az esti tábortüzet az eső elmosta, de ez nem gátolt meg minket a hajnalig tartó beszélgetésben, mókázásban. Másnap a közösen elkészített reggeli után folytatódott a magas színvonalú közös munka, ahol a tai chi instruktorjelöltek az oktatás fortélyaiba mélyedtek el. Sifu Kovács László – aki a pandémia időszaka előtt évente többször is látogatta Chen Mestert Hong-Kongban- komoly harcművészeti háttérrel rendelkezve nem csupán a tai chi hagyományokon alapuló oktatási módszerét, energetikai, életvezetési és egészségmegörző folyamatait adja tovább növendékeinek, hanem a tai chi mozdulatok hátterében meghúzódó, régen életre-halálra menő küzdelmek applikációs technikáit is felfedi a tanulók előtt. Így a tai chi mozdulatokat most már biztosan értelmezni tudó aspiránsok precízebben fogják tudni segíteni a tai chi stílus kezdő vagy középhaladó tanítványait a lépések, mozdulatok elsajátításában. A jelenlevők sajnálatára eljött az utolsó edzés, majd az azt követő finom ebéd elfogyasztása is, lassan búcsúzni kellett a gyönyörű helytől, egymástól, hogy ki-ki visszatérjen a hétköznapokba, ahol immár egy feltöltő hétvégével gazdagodva folytathatta mindenki tovább útját a hétköznapok sodrásában.